A természetes tartósítás jelentősége



A Farmina összes Vet Life és Natural & Deliicious termékére kizárólagosan jellemző a természetes antioxidáns (tokoferolban gazdag kivonatok) tartalom, amellyel a termékeink minőségüket a maguk természetességében őrzik meg.
A tartósítószerek és antioxidánsok olyan vegyületek, amelyek képesek késleltetni, megelőzni, csökkenteni vagy megszűntetni az élelmiszerek oxidatív károsodását. Az emberiség már az Ókorban, főleg a melegebb régiókban is használt tartósító hatású anyagokat élelmiszereihez, leginkább fűszereket. Ez az eljárás egyike volt azon kevés hatékony módszernek, amelyet élelmiszerei károsodásának megelőzésére használt.

Néhány tápanyag könnyen oxidálódik a tápokban: például a lipidek (zsírok), általában hajlamosak elektronvesztés mellett önmaguk oxidálására, miközben megváltozik a színűk, ízük, állaguk, minőségük, elveszítve szavatosságukat, fogyaszthatóságukat. Az oxidáció során az esszenciális zsírsavakban (EFA), de a zsírban oldódó vitaminokban is jelentős változások következhetnek be. Elveszítik minőségüket, miközben illékony, szagos vegyületek, hidroxisavak keletkeznek, amelyek befolyásolhatják aromájukat.
Az antioxidánsok tartósítják a tápokat és egyben jótékony hatással lehetnek az azokat elfogyasztó állatokra is. Az antioxidánsok csökkenthetik a szabad gyökök által okozott károkat az állatok testében, és általában a reaktív oxigéngyökök (ROS) mellett ezek ellensúlyozzák a sejtek öregedését. Egyúttal csökkentik a krónikus és degeneratív betegségek kialakulásának kockázatát, amely gyakran maga az oxidatív stressz.

Célunk a természetesség, ezért a klasszikus mesterséges antioxidánsokat természetes antioxidánsokkal helyettesítjük. A mesterséges tartósítószerek, mint a BHA és BHT, negatív hatással vannak állataink egészségére, bár azok egy részének hatását, azok felhalmozódását követően, csak hosszútávon lehet látni.

A szintetikus antioxidánsokat 1940-től használják abból a célból, hogy stabilizálják az olajokat és zsírokat, megelőzve az avasodást. Általában jobb antioxidáns hatást és nagyobb bioaktivitást tapasztalhatunk, mint a természetes antioxidánsok használatakor.

A TBHQ, BHA, BHT szintetikus antioxidánsokat főleg élelmiszerekben és állateledelekben használják, azok hatása az egészségre erősen vitatott. Számos tanulmány negatív korrelációra mutatott rá, miszerint ezeknek a komponenseknek a bevitele okozhat elváltozást az állati szervezetben, különösen, ha arra nagy dózisban kerül sor.

Szakirodalmi cikkek olyan mellékhatásokat említenek, mint például szupresszáló hatás a leptin-függő jóllakottság esetében, kromoszóma és ondó rendellenességek, beavatkozás a prosztaglandin-szintézisbe és az immunválaszba, a microsomial H2O2-formátum képződésének indukciója, a sima,- és szívizomzat csökkent kontraktilitása,  és befolyás a zsíranyagcserére, az E-vitamin szintben, a plazma lipidek és koleszterin-szint átmeneti emelkedése, carcinomák kilalakulásának elősígítése a gyomorban, a húgyhólyagban, a pajzsmirigyben és a tüdőben; hyperplázia és gyomor citotoxicitás indukciója, a máj, a pajzsmirigy, a mellékvesék valamint a tüdő túlműködése.

Ezek azok az okok, amelyek miatt úgy döntöttünk, hogy olyan formulákat – táp receptúrákat - alkotunk, amelyekben kizárólag természetes forrásokból származó antioxidánsok kerülnek felhasználásra. Ide tartoznak a karotinoidok, a retinoidok (A-vitamin), a bioflavonoidok (Citrin), a polifenolok (hidroxi), a tokoferolok (E-vitamin), az aszkorbinsav (C-vitamin). Ezeket használjuk a gyártás minden fázisában, mind a tárolás során a nyersanyagokban, mind a végtermékben. Nagyon sok zöldségféle gazdag természetes antioxidánsokban csakúgy, mint egyes gabonafélék (zab), a cékla, a burgonya, a gyümölcsök, úgy, mint a gránátalma és a narancs, de többnyire a legtöbb bogyós is (áfonya, ribizli) és végül a zöld tea is.

A természetes antioxidánsokat nagyobb mennyiségben lehet felhasználni a tápok gyártása során, mint a szintetikusakat, mivel a biztonsági (kockázati) szint magasabb. Bár ezek egyben magasabb gyártási költségeket is jelentenek, de bárhogyan is, az egészség ezt indokolja.

Végül, további garancia a tökéletes és ideális eltarthatóságra, minden Farmina Vet Life és Natural & Delicious termék védőgázos csomagolása, annak érdekében, hogy még inkább megakadályozzuk a zsírok oxidációját, fenntartsuk ízletességüket és frissességüket. Így a termék friss marad, mint ha csak most készült volna. Széles körben használják ezt a technológiát a humán élelmiszeriparban is, hiszen az illékony nitrogén gáz belélegezve jelen van mindennapi életünkben is.